Menüpontok:
 

látogató van itt

 
Látogatottság számláló
Indulás: 2009-03-06
 

 

 

“AZ UNIVERZUM CSENDJE- Harmónia Tea- Ház:2010.október 8. 17ó.15:"Gondolkodom tehát vagyok?"-lemondani a kényszeres gondolkodásról.Szeretettel várunk Téged is.- Jobb agyféltekés Rajzolás és Önismereti Tréning:2010.október 28.-31....

 

 
Könyvei:
 
A MOST hatalma


 


"A megvilágosodást a magam számára így definiáltam: tudni és érezni azt, amit a legtöbb ember csak halála után tud és érez. Ebben a - szerintem szinte fölbecsülhetetlen értékű - könyvben egy olyan ember mondja el, hogy MI a megvilágosodás, HOGYAN lehet azt elérni, és miként lehet ezt az állapotot FENNTARTANI, aki átélte és folyamatosan át is éli azt. Eckhart Tolle sokak szerint a ma élő legjelentősebb spirituális tanító. Rövid véleményem a könyvről: kulcs. Jó ajtónyitást!" (dr. Domján László)


 

Új Föld


 


-Ez az utolsó könyv – mondta a barátom, amikor elolvasásra kölcsönadta az Angliából frissen hozott művet.
-Hogy érted, hogy „utolsó könyv” – kérdeztem.
-Több könyvre nincs szükség.
Ez az állítás ugyan természetesen költői túlzás, hiszen nyilván írnak majd még fontos és értékes könyveket, a mű elolvasása után alapvetően mégis egyetértettem vele, mert könyvével Eckhart Tolle a szenvedéstől való végleges megszabadulás kulcsát adja kezünkbe. (dr. Domján László)



 

Megszólal a csend


 


 


Eckhart Tolle sokak szerint a ma élő legnagyobb spirituális tanító. Pokoli érzelmi kínlódásai miatt 29 éves korában - a világhírű Cambridge-i Egyetem kutató tudósaként - már azon gondolkozott, hogy véget vet életének, mert nem bírta tovább a szenvedést, amikor hirtelen megvilágosodott. Azóta teljesen más szemüvegen keresztül látja a világot, s szinte tapinthatóan sugárzik belőle a lelki béke. Egyszerű, közérthető tanítása végtelenül tisztán szól, így érthető, hogy szavaival világszerte már eddig is milliók lelkét érintette meg.
Jó hírt mond: van kiút a szenvedésből, s az könnyebb, mint gondolnánk. Bár nem tartozik egyik valláshoz vagy egyházhoz sem, tanítása - bizonyos szempontból - mégis a világvallások egyfajta újkori szintézise.
Első könyve, a magyarul is megjelent A Most hatalma című mű, évek óta a nemzetközi bestsellerlisták éllovasai között szerepel. A Megszólal a Csend eredeti, angol nyelvű kiadása 2003 szeptemberében jelent meg- a magyarországi megjelenés előtt mindössze néhány héttel -, s 7 nap után a New York Times bestsellerlistáján már a 6. helyre került. Nem csoda, hiszen tömör mondataiban létünk legmélyebb igazságai szólalnak meg.



 

A Most Hatalma a gyakorlatban


 

Új kiadás


 


 

Régi kiadás


 



A Most Hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amit manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy – a gondolataink mögött lévő – jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mint is jelent létrehozni egy szabadabb életet. Eckhart Tolle szavaival élve: "Én az emberi tudatosság mélyreható átváltozásáról beszélek. Nem úgy, mint egy messzi jövőbeni lehetőségről, hanem valamiről, ami MOST elérhető - nem számít ki vagy és hol. Láthatóvá válik, miként szabadíthatod fel magad az elme fogságából, és hogyan léphetsz be a tudatosság eme megvilágosodott állapotába, s milyen módon tarthatod ezt fenn a mindennapi életedben." E kötet minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a megbocsátást, könnyűséget és fényességet. Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük gondolatainkat és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelent pillanatban. Olvasd a könyvet lassan vagy éppen csak nyisd ki hirtelen, töprengj a szavakon, s a közöttük lévő űrön, hogy – talán egy idő után, talán azonnal – felfedezhess valami életmegváltoztató összefüggést. Találd meg a hatalmat: a képességet, hogy átalakítsd, és emelkedetté tedd életedet, s világodat is. A lehetőség itt van, most, ebben a pillanatban: a szent jelenlét a Létezésedben. Egy hely bennünk, ami mindig jelen volt, és mindig is jelen lesz a zavaros életen túl, a nyugalom világa a szavak mögött. Ez mind a te kezedben van. Fedezd fel a Most Hatalmát.


 

Milton titka


 


Megjelent Eckhart Tolle spirituális tanító első mesekönyve. Kisiskolás gyerekeknek kulcsfontosságú útravalót ad a mesekönyv, de furcsa módon még a felnőttek számára is beszédes.


 

MOST hatalma kártya


 

50 lapos kártya meditációs dobozban. Az elmén túli birodalom megtapasztalása.


 


Eckhart Tolle bölcsességét ezúttal elegáns, szemet gyönyörködtető kártyák formájában kapjuk kézbe. A lapokon olvasható szövegek elősegítik a napi meditációt, témáik egytől-egyig a jelen pillanatra nyíló kapuk.
Akik rendszeresen használják a kártyát, azt állítják, egészen megváltoztatja az embert. Húzzunk egy lapot váratlan helyzetekben vagy kezdjük azzal a napjainkat, hogy megnyílunk egy kártya csodálatos üzenetének! Még jobb, ha kitesszük a lapot az asztalunkra, a meditációs doboz erre kiképzett keretébe, mert így egész nap hathat ránk felséges energiája, ami segíti a mondanivaló befogadását és gyakorlati megvalósítását.
A kártyák szépek, hasznosak, és a doboz is a legjobb minőségű. Kiváló ajándék bárkinek, aki lelki támaszt keres, vagy csak bölcs dolgokat szeretne tanulni.

 

Vissza

 

DVD-k:

 

 
 
 
Csend a világ közepén - könyv + 2 db DVD


"...az, aki te vagy, valamint a csend egy és ugyanaz. És ha még nem őrültél meg teljesen ebben a bolond világban, az azt jelenti, hogy valahogyan el tudod érni a benned lévő csendet." Eckhart Tolle 2004 tavaszán csodálatosan egyedülálló hétvégi lelkigyakorlatot tartott a skóciai Findhornban élő spirituális közösség, egy több mint háromszáz fős csoport számára, akik a személyes és globális átalakulás élharcosai. A teljes lelkigyakorlatról videofelvétel készült, aminek eredményeként - gondos szerkesztést követően - kétszer kétórányi megindító élményt nyújthatunk át olvasóink számára. Tolle minden mondata - üdvözlő szavait is beleértve - kivételes éleslátásról és erőről tanúskodik. A DVD-n rögzített lelkigyakorlat legfelemelőbb pillanatai a könyv lapjain is megelevenednek, s az egyes részleteket a szerző gyönyörű, képaláírásokkal ellátott természetfotói illusztrálják. Mindez együtt - a szavak, a fényképek, a hangok és a videofelvétel - inspiráló, a világon egyedülálló kincset eredményez. Hozzáférhetővé teszi számunkra azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségével átformálhatjuk életünket, és megnyílhatunk a pillanat csendje számára. A Skócia északi részén található Findhorn Alapítvány a természettel szoros együttműködésben kialakított spirituális szolgáltató központ, amely az oktatásra és a közösségre helyezi a hangsúlyt. A világ egyik legnépszerűbb tudatos közössége; a felnőttoktatás, a személyes és spirituális átalakulás jelentős nemzetközi központja, amelyet évente mintegy tizennégyezren látogatnak.


 
Az Örökkévaló megérintése

 
Eckhart Tolle 6 DVD-ből álló előadássorozata.

1. Lemondani a gondolatról


Az „ébresztőjel” szóval, amit Eckhart az egyhetes tréning első napján említ, a gondolat álmából való felébredésre utal. A hamis én korlátokat emelő csapdáin kívül Eckhart arról is szól, hogy miként lehet hozzáférni az éber, csöndes jelenlét háttérben meghúzódó dimenziójához. Olyan jelenléthez, ami nem hit kérdése. A DVD-n látható és hallható két előadásában Eckhart egyszerű szavakkal fogalmazza meg valamennyi spirituális tanítás lényegét. Az emberi tudat fejlődését történelmi perspektívába helyezi, az édenkerttől napjainkig. Rávilágít, hogy manapság a gondolat végnapjait éljük, s kezdünk belépni az emberi evolúció következő szakaszába. Eckhart fölteszi, majd megválaszolja a kérdéseket: Spirituális fejlődésedhez szükséged van-e időre? Mi a különbség közted és a spirituális mester között? Valójában van-e döntési lehetőségünk?

2. Halál és a meghalás a legnagyobb kapu


Vigyázat! Egyetlen szerkezet sem stabil! Délelőtti előadásában Eckhart tisztelettel szól az emberi forma felbomlásának különféle állapotairól, és rámutat arra a felszabadulásra, ami a szétesés közben megtörténhet, valamint a felébredésre. Ezt követően segít nekünk kezelni a veszteség, illetve a halál után támadt ürességet. Délutáni előadásában Eckhart részletesen beszél a spirituális gyakorlatról, azokról az útjelzo táblákról, amelyek a gondolatfolyamokon való felülemelkedés útját mutatják, továbbá a jelenlét fenntartását érintő kisebb kihívásokról. További témák: belsőtest-tudatosság, lemondás a hamis én gyökerérol, az észlelés dimenziói, projiciálás, az élet célja, szent átalakulás, emberi interakciók és alvászavar.

3. A nemtudás ereje


Eckhart mindent elmond azt követően, hogy a délelőtti előadása elején közli: semmi mondanivalója sincs... A DVD-ről hallható két előadásában számtalan kulcsinformáció hangzik el. Noha a nem tudás a legtöbb ember számára problémás valami, Eckhart megmutatja, hogyan képes ez az állapot mégis magasabb tudásszintre emelni minket. Később, a fájdalomtest boncolgatásakor, Eckhart világossá teszi ezen érzelmi lény alaptermészetét és átalakításának a módját. Arra biztat minket, hogy megadóan vegyük tudomásul a rettegéshez, az igazságtalanságokhoz és a gonoszsághoz való „kötődésünket”, és olyan reagálási módot tár elénk, ami minden emberi tudattalansággal és őrültséggel szemben (a sajátunkéval is) együtt érző és megbocsátó. Egyéb témák: az értelmet meghaladó békeérzet; annak – az Én Vagyoknak, az örök Jelenlétnek, az örök Mostságnak – felismerése; az önbecsülés félrevezető volta; valójában miért és hogyan előrevivő a fájdalom; az egyéni és a közös fájdalom, valamint a szenvedés.

4. Szenvedésföggőség


Mennyire vágysz a lelki békére? Ezen a délelőttön Eckhart megkérdezi: Mely részed nem akar békét, csupán – konfliktusok és problémák révén – önmaga megerősítését? Eckhart szembesít bennünket a jelen elől folyton megszökő tudattalanunkkal, és segít hidat vernünk az ellenállás és a nem ellenállás közé. Délután – hallgatók kérdésére válaszolva – elmondja nekünk, amit mindig is tudni szerettünk volna a szexualitásról és a jelenlétrôl. További témák ezen a DVD-n: miért nem születünk valamennyien megvilágosultan; a férfiak és a nők részvétele a spirituális gyakorlatokban; az anyasággal járó fájdalom és szenvedés; egy gyermek elvesztése; a könyvekben rejlő erő és energia; szerelmi vágyakozás és magány.

5. a spirituális gyakorlat és ellenálás mintái


Miután föltáncol a színpadra, Eckhart ismét tudatosítja bennünk, hogy a forma mennyire lényegtelen, majd a formáról való leválásunkhoz „lágy erő” alkalmazását javasolja. Később az ellenállás – különösen a konfliktusos kapcsolatokban jelentkező ellenállás – két aspektusát tárgyalja, és tanácsot ad, miként kezeljük a másokban és a magunkban fölbukkanó reaktivitást. Együttérzően és világosan magyarázza el, hogy valójában milyen tudattalan mozgató erő bújik meg minden függőség mögött, és rávilágít, hogy a most hogyan segíthet nekünk ezen vágyak és sóvárgások átalakításában. Délutáni előadásában Eckhart nagy hangsúlyt fektet a hamis „én” feloldására és a spirituális gyakorlatra. Az igazi élet akkor veszi kezdetét, amikor az elme alkotta kis „én” feloldódik. Ekkortól az „élet él engem”, ezen a formán keresztül.


6. Az utolsó illúzió


Tapasztald meg a lelki gyakorlat utolsó napján az energiát, amit tágas csönd és szeretet hat át! Az előző nap hozott el minket ehhez a rendkívüli ponthoz: a tudatos éberségbe invitáló végső ébresztőhíváshoz. Eckhart elmondja, hogy az egós kondicionálás vége valójában kozmikus esemény, ami messze túlmutat az egyén személyes fölébredésén. Fedezd fel és tudd meg, hogy mi az utolsó illúzió, kollektív és egyéni szempontból is! További témák: az egy, alapvető tudatlanság, a dualitás hiánya, mások megítélése, a kisebbrendűségi és a magasabbrendűségi komplexus, az értelem egyéb formái és a mulandóság.

 

CD-k: 
 
A Most hatalma - hangoskönyv CD


 


A Cambridge-i Egyetem egykori tudóspalántája sokak szerint a ma élő legnagyobb spirituális tanító. A ma már 32 nyelven olvasható, kivételes sikerű mű hangoskönyv formájában sokkal érthetőbb mert, a hangsúlyozás még világosabbá teszi írója üzenetét. A spiritualitás után érdeklődőknek kulcsfontosságú, szinte felbecsülhetetlen értékű mű.


 

Megszólal a csend - CD


 


A hangfelvételen Holló József zenéje mellett Domján László olvassa fel - meditatív stílusban - Eckhart Tolle, megvilágosodott spirituális tanító Megszólal a csend című könyvének első fejezetét, ami tömören tartalmazza Tolle teljes mondanivalóját.


 

A világ csak belülről változhat meg - CD


 


MP3-as CD lemezen, új hangfelvétellel, kiadták E.Tolle korábban Kísérő címen árusított, szinkronizált előadását. A CD-n emellett magyarul és angolul is hallható az 1 órás interjú, ami a világhírű spirituális tanítóval Koppenhágában készült.

 
„Kísérő” - Kazetta


 

 


Akik olvasták már A Most hatalma - útmutató a megvilágosodáshoz – című könyvet, azt fogják tapasztalni, hogy a kazettákról halható, bő 3 órányi előadás sokkal érthetőbbé és a gyakorlatban is alkalmazhatóbbá teszi a könyv anyagát.
A kiadvány magyar változatában a 3 hangkazetta mellett - a mélyebb megértés, az alaposabb tanulmányozhatóság és egy-egy gondolat könnyebb visszakeresése érdekében – egy füzet is található, amely az előadás szövegét írott formában tartalmazza.
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!